Környezettudatosság a BSC-ben:
Szelektív hulladékgyűjtés: A BSC-ben a papírt , a műanyag palackot és a veszélyes hulladékot külön gyűjtjük, és folyamatosan arra biztatjuk munkatársainkat, hogy az újrahasznosítható hulladék 100%-a megfelelő szelektív hulladékgyűjtőbe kerüljön.
És hogy mi történik később azzal, amit szétválogattunk? Természetesen az összegyűjtött anyagokat újrahasznosítják. A műanyagot bálákba tömörítik, bedarálják, és feldolgozzák. Fogas, rendszámtábla-tartó, fólia, DVD -és CD-tok, szemétlapát, sőt, ruhadarabok, polárpulóverek készülnek belőle. A papírhulladékból a papírgyárban tizenöt perc alatt pépet állítanak elő, majd szárítás után toalettpapír vagy kéztörlő készül belőle.
Papírfelhasználás: 2008-ban 1/3-al csökkentettük a papírfelhasználásunkat, hála a nagyobb odafigyelésnek. A cél, hogy valóban csakis azt nyomtassuk ki, amire mindenképpen szükség van, tovább csökkentve a felhasznált papírok mennyiségét.
Kamba: az épületben lehetőség van a kerékpárok biztonságos tárolására. Már 3 alkalommal részt vettünk, a Bringázz a munkába kampányban, aminek célja, hogy minél többen megtapasztaljuk mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkahelyre. A 2008 őszi kampányban összesen 628 km-t tekertünk.
Videokonferencia-terem: a repülőutak csökkentése érdekében, amikor csak lehet inkább videokonferenciákat tartunk
Társadalmi felelősségvállalás a BSC-ben:
Véradás: évente kétszer véradást szervezünk, amelyen alkalmanként legalább 30 munkatársunk vesz részt.
A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül, így egy egység teljes vér 3 beteg életén segíthet.
Önkéntes munkák: 2008 nyarán a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban (szigorúan védett természetvédelmi terület) tanösvényének felújításában segédkeztünk. A Nemzeti Park gyönyörű hely és végre most úgy hagyhattunk ott a kezünk nyomát az erdőben, hogy büszkék lehetünk rá.
Papírok Óvodáknak: a még használható papírlapokat óvodáknak, nagycsaládos szervezeteknek ajánljuk fel. Ami nekünk szemét, az nekik tökéletes a rajzoláshoz.
Kupakok: a műanyag kupakokat munkatársaink gyűjtik, majd eljuttatjuk arra rászoruló szervezetekhez.. 2008-ban a kupakok kecskeméti és pécsi általános iskolákhoz kerültek, akik beteg gyerekek gyógyíttatásához járulnak hozzá a kupakok eladásából szerzett forintokkal.